[84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
jajj,úgy örülök,h happy end lett :D
nagyon jó lett,és sok sikert a másik törihez,azt is követni fogom :D
|
22.rész (Befejezés)
Éppen egy kellemes álom közepén jártam, amikor délelőtt tíz órakor arra ijedtem fel, hogy csörög a telefonom. Nagy nehezen előkotortam a párnám alól, felvettem és álmos hangon beleszóltam.
- Hello! - mondtam vontatottan.
- Szia Emma, tudom, hogy azt mondtam ma nem kell bejönnöd, de adódott egy kihagyhatatlan munka, szóval egy óra múlva legyél bent a stúdióban. - hadarta a főnököm, Jean (Zsan).
- Rendben, ott leszek. - mondtam, majd kinyomtam a telefont. Ahogy megbeszéltük egy óra múlva ott is voltam. Szerencsére hamar végeztünk a munkával, du. egy órára már vissza is értem a koleszban, ahol már George várt türelmetlenül. Amikor megpillantottam, nem tudtam magamon uralkodni, azon nyomban a nyakába borultam és sírni kezdtem...a boldogságtól. Ő is szorosan ölelt és szorított magához, így álltunk pár percig. Aztán elmesélte miképp jutott arra az elhatározásra, hogy ide jön Pasadenaba. Figyelmesen végighallgattam, csüggtem minden szaván és aztán egész álló nap csak beszélgettünk. Teljesen megfeledkeztem mindenről, csak úgy repült az idő az Ő társaságában. Másra nem tudtam figyelni csak Őrá, most csak Ő volt fontos, mellette minden más semmissé vált. Annyira boldog voltam hogy annál boldogabb még senki ember fia nem volt ezen a világon! A hétvégét nálam töltötte, de azután vissza kellett mennie az egyetemre. Ezután rendszeresen meglátogatott és néha én is elmentem hozzá. Maryékkel is újra találkoztam, annyi mindenről kellett beszélnünk hogy még egy nap sem volt rá elegendő. Annyi minden maradt kimondatlanul, hiszen a levelezés nem oylan közvetlen és intim mint a személyes beszélgetés. Most hogy minden rendeződött közöttünk, sok időt töltöttünk együtt. Próbáltunk minél több időt szakítani egymásra, ami többé-kevésbé sikerült is. Kisebb-nagyobb időközönként az apám is fel-felbukkant az életemben, bár először ellenálltam, de lassan beláttam hogy talán mégsem olyan rossz ember, mint gondoltam és egy esélyt mégiscsak megérdemel, elvégre ő az apám, még ha eddig nem is úgy viselkedett. Nehezen, de megbocsátottam neki, ennyivel tartoztam az anyámnak, mert biztos ő is azt akarta volna, hogy kibéküljünk. Végül egész jóban lettünk, bár nem alakult ki közöttünk olyan meghitt kapcsolat mint Rayjel. Még mindig őt tartottam az apámnak, az apámra pedig úgy tekintettem mint egy távoli rokonra. Lassan Ray is beletörődött, hogy most már ő is a család tagja, így néha meghívta egy-egy családi eseményre. Miután lediplomáztam összeköltöztem Georgeval, akivel pár hónap után összeházasodtunk. Továbbra is Jeannál dolgoztam, de nem mint asszisztens, immáron bevett mellé társnak, így ketten vittük a vállalkozást, ami egyre csak keresettebb és jövedelmezőbb lett. George egy lemezkiadó cégnél kapott állást. Mary és Paul nem sokkal utánunk tartották az esküvőjüket és tőlünk nem messze telepedtek le. Paul, mint természetfotós lett közismert, Mary pedig remek festményeivel ragadtatta el a festészet kedvelőit. Nemsokára egy újabb taggal bővült a család, mégpedig a kis Roberttel, aki nem más mint Ray és Doris első közös gyermeke. Az életünk békésen haladt előre a sors rögös útján, és boldogan éltünk szeretetben és boldogságban amíg meg nem haltunk.
Vége |
Nemsokára hozom a következő részt ami egyben az utolsó is lesz, mivel eddig nem nagyon olvasta senki.((nagy bánatomra)). Tisztelet a kivételnek! Nekik szeretném megköszönni, hogy olvasták és hogy jó véleménnyel voltak a történetemről. Jól esett minden egyes komment, még ha nem is volt túl sok belőlük. De ne értsétek félre, nem azért hagyom abba mert kevesen olvastátok, hanem mert nincs időm vele foglalkozni. Mégegyszer köszönöm, hogy olvastátok és köszönöm Ravennak is hogy lehetőséget adott arra, hogy veletek is megoszthassam irományaimat. |
ajjajj :S balhéleszmégitt =/ |
ajjajj :S balhéleszmégitt =/ |
21. rész
Aztán egy nap, tanítás után épp a szobám felé tartottam, mikor egy ismerős hangra lettem figyelmes...
Hátrafordultam és nem akartam hinni még a szememnek sem. Olyannyira régen láttam utoljára hogy szinte már teljesen megfeledkeztem a létezéséről is. Mert bizony nem más, mint az apám nézett velem farkasszemet. Hirtelen azt sem tudtam mit tegyek, hogyan viselkedjem. Teljesen összezavarodtam, ő pedig odalépett hozzám és szokásos "mintha mi sem történt volna" modorával megszólított. Mivel mégiscsak az apám nem akartam faragatlan lenni, ezért behívtam a szobámba, hogy négyszemközt kérdőre vonhassam.
- Honnan tudtad meg hogy idejárok iskolába?! - szegeztem neki az első kérdésem amint becsuktam magam mögött az ajtót.
- Végigjártam a közelben az összes főiskolát és egyetemet, hogy rád találjak aztán végül sikerült a nyomodra bukkannom. Annyira örülök, hogy újra látlak! Amikor hallottam a balesetedről azonnal a kórházba rohantam. El sem hiszed mennyire aggódtam érted. Amikor megtudtam hogy végre felébredtél meg akartalak látogatni, de Ray megtiltotta hogy lássalak. Aztán amikor a fülembe jutott hogy újra iskolába jársz, nem haboztam felkutatni, melyikben tanulsz. És most végre megint láthatlak! Istenem, annyira örülök hogy itt lehetek veled!
- Lehet, hogy te örülsz, én viszont annál kevésbé! Úgy emlékszem annak idején világosan megmondtam hogy többet nem akarlak látni! - mondtam kimérten és felemelt hangon.
- Tudom. De azt gondoltam, hogy talán a baleseted után talán majd másképp vélekedsz rólam. - mondta komoran.
- Hát, tévedtél. Ugyan úgy megvetlek mint azelőtt és ez soha nem fog megváltozni! - válaszoltam gorombán.
- Ne mond ezt kérlek! - szólt könyörögve - Sajnálom ami a múltban történt, sajnos már nem tudom megváltoztatni, de a jövőt igen! Mindent meg fogok tenni azért, hogy elnyerjem a bizalmad és ebben senki nem állíthat meg! - mondta s a szeméből elszántság sugárzott.
- Még én sem?! - kérdeztem kihívóan.
- Még te sem! - vágta rá eltökélten.
- Ó, hát az nagyon szép lesz, ha arra akarsz rákényszeríteni, hogy szeresselek! Tudod ez a módszer általában fordítva szokott elsülni. Minél jobban töröd magad azért hogy kedveljelek, én annál inkább gyűlöllek majd! - mondtam gúnyosan.
- Nem így értettem! Ne forgasd ki a szavaimat! Nem akarom kierőszakolni, azt hogy szeress, de azért ellenállok bárhogy próbálsz is majd elzárkózni.
- Hmm, jól van! De előre figyelmeztetlek, hogy soha nem fogok megtörni! Számomra nem jelentesz semmit, nem tudsz rám semmivel sem hatni! És most menj el, épp eleget raboltad már az időmet!
- Elmegyek, de ezzel még nincs vége! - mondta mérgesen és kiviharzott a szobámból.
Épp hogy kilépett az ajtón, máris belépett rajta Josh, az egyik osztálytársam, aki faggatni kezdett a fickóról. Megmondtam neki, hogy ő volt az apám és elmeséltem hogy mi zajlott le itt pár perccel ezelőtt. Csodálkozva hallgatta végig a történteket, majd megnyugtatott, hogy ha még egyszer idejön nyugodtam szóljak neki és ő majd elküldi melegebb éghajlatra. Ettől a kijelentéstől máris jobb kedvem lett, na nem azért mert majd Josh lerendezi apámmal való vitámat, hanem mert olyan figyelmes volt tőle ez a felajánlás. Persze azonnal lehűtöttem, megmondtam neki hogy tudok magamra vigyázni, de a lelkemre kötötte, ha bármikor segítségre volna szükségem azonnal szóljak neki. Miután ezt megígértem, együtt átfutottuk a tananyagot, majd jött Andy és hármasban elmentünk pizzázni. Pár nap múlva egy újabb levél érkezett Marytől. Nem nagyon érettem miről ír viszont az teljesen világos volt előttem, hogy George útban van Pasadena felé. |
visszajöttek ők,igaz?*-*
nagyonjólett,és siess a kövivel :D |
20. rész
A levelek elolvasása után milliónyi gondolat kavargott a fejemben és ezernyi érzés a lelkemben, képtelen voltam elhinni és megérteni az olvasottakat. De ez csak pár pillanatig tartott, azután feleszméltem és megpróbáltam nyugalmat erőltetni magamra. Leültem a többiekkel vacsorázni, majd mosogatás után kimentem a friss levegőre, hogy kiszellőztessem a fejem. Egy órát voltam odakint, ez alatt az idő alatt higgadtan és zavartalanul még egyszer végigolvashattam a leveleket, minden egyes mondatot külön-külön kielemezve. Mire hazaértem már korom sötét volt. Felmentem a szobámba és nekiálltam csomagolni a holnapi utazásra. Már majdnem végeztem mikor Ray nyitott be hozzám és megállt az ajtóban.
- Becsomagoltál? - kérdezte.
- Igen, mindjárt készen vagyok. - mondtam. Ray odalépett hozzám.
- Minden rendben van?! - kérdezte aggodalmas pillantást vetve rám - Vacsora közben nagyon csendes voltál, mintha máshol jártál volna.
- Igen, csak elgondolkodtam. - válaszoltam.
- A levelek miatt?
- Igen, nagyon meglepett, hogy írtak.
- Engem is. Nem gondoltam volna, hogy egyszer majd válaszolnak.
- Tudom, én sem.
- És mit írtak?
- Örülnek hogy végre felébredtem a kómából és megírták mi minden történt velük azóta.
- Értem, hát azért örülök, hogy írtak. Így legalább tudod hogy nem felejtettek el és hogy még mindig a barátaid.
- Igen, én is örülök. Holnap amint megérkezünk, írok majd nekik.
- Helyes. Na nem zavarlak tovább, megyek lefekszem aludni. Jó éjszakát!
- Jó éjt, álmodj szépeket!
- Te is kicsim!
Másnap reggel korán keltünk, megreggeliztünk, majd lehordtuk a csomagokat a nappaliba. Indulás előtt még elmentünk egy kicsit sétálni Andy-vel, miután visszaértünk betettük a bőröndöket a kocsi csomagtartójába, érzelmes búcsút vettem a nagybátyámtól és Doristól majd útra keltünk. Megérkezésünk után azonnal tollat ragadtam és megírtam a leveleket. Még aznap fel is adtam őket. Pár nap múlva kézhez kaptam egy újabb levelüket, bár semmi újat nem közöltek. Ismét megírták, mennyire örülnek a felépülésemnek, de más érdekes dolgot nem írtak. Egy darabig így levelezgettünk, amint telt az idő annál ritkábban írtunk egymásnak, aztán egy nap, tanítás után épp a szobám felé tartottam, mikor egy ismerős hangra lettem figyelmes... |
Azt elfelejtettem megírni, hogy nemsokára lesz új rész és hogy olvassátok el a másik irományomat is, amit jobb oldalt a krimis modulban találtok! Köszi előre is, remélem tetszeni fog nektek! |
Sziasztok, köszönöm a kommentárokat! Sokat jelentenek számomra! |
Hugi,és nem tudom,hogy mit mondjak...
Régen beszéltünk nagyon,s a történetben lemaradtam a 6-ik résznél,de most bepótoltam...
Mint mondtam,hihetetlen lett!Annyira jó az íróstílusod.*-*
Nagyon jó az egész történet,de sajnálom,hogy elszakadtak egymástól...Remélem,hogy hamarosan újra találkoznak,és összejönnek.:)
Ezentúl rendszeresen fogom olvasni.:) |
Omg hugii ez ez nagyon jooo:D
hihetetlen köviz kövit:D |
Istenem de nagyszerű rész Remélem ,hogy találkoznak és hogy összejönnek mert össze illenek az biztos:)Gyorsan újat!!(: |
Bocsi, hogy megint ilyen hülyén rakta fel...  |
19.rész
Kibontottam a levelet, és a következő állt benne:
Kedves Emma!
Nagyon sajnálom, hogy csak most válaszolok a leveleidre, először nagyon meglepődtem a levelek láttán és azt hittem valaki gonosz tréfát űz velünk, emiatt később már nem is foglalkoztam a levelekkel, de az utolsó levél felébresztett. Amint elolvastam, tudtam, hogy csak te írhattad őket, mert ami az utolsó levélben állt arról csak mi ketten tudhattunk. Bevallom először nehezemre esett megírni a levelet, féltem attól, hogy megharagudtál eddigi tartózkodásomtól, de végül a bátyám, George rávett az írásra. Amikor megtudtam, hogy kómában vagy, nagyon elszomorodtam. Sokszor meglátogattunk a testvéremmel és minden este imádkoztam a felépülésedért. Sokáig reménykedtünk abban, hogy egy nap majd felébredsz, de erre hiába vártunk. Később a szüleim úgy határoztak, hogy elköltözünk, mert már mindent megtettek, hogy boldognak lássanak minket, de mi már képtelenek voltunk mosolyogni. Miután elköltöztünk, az életünk idővel visszatért a normális kerékvágásba, de nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltunk volna rád.
Ennyit a múltról, most inkább arról mesélek, amik mostanában történetek velünk. Továbbra is tartottam a kapcsolatot Paullal, néha még egy találkozót is sikerült összehoznunk. Szerencsére a távolság jó hatással volt a kapcsolatunkra és még szorosabbra fűzte a szerelmünket. Viszont pár hónapja igen fontos elhatározásra jutottunk, elhatároztuk, hogy összeköltözünk. Egy kis lakást bérlünk a városban, nem messze az egyetemtől. Paul régebben Beverly Hillsben járt egyetemre, akkor iratkozott át Santa Monicaba, ahol én is tanulok, amikor összeköltöztünk. Nagyon boldogok vagyunk együtt, sőt titkon azt remélem, ha befejeztük az egyetemet, akkor összeházasodunk, de ezt még nem mertem Paul előtt szóba hozni. Annyi minden van, amit még el szeretnék mondani, de félek nincs annyi papír, amire le tudnám írni, ezért most átadom a szót, illetve a tollat Georgenak, ő is írna pár sort.
A következő lapon George szavai tömörültek össze egy oldalon.
Kedves, drága Emma!
El sem tudom mondani mennyire örülök neked, annak hogy végre felébredtél! Akármi is történt velem ezalatt a két év alatt én sosem felejtettelek el. Minden este lefekvés előtt gondoltam rád, arra ahogy rám néztél azokkal a gyönyörű szemeiddel, az édes mosolyodra, az együtt töltött percekre. Annyira furdalt a lelkiismeret, hogy nem bírtam tükörbe nézni, nem mertem szembenézni a tükörképemmel, annyira gyűlöltem magam a baleseted miatt, de aztán ráébredtem, hogy nem kínozhatom magam tovább és lassan megbékéltem a tudattal, hogy többé nem láthatlak. Ám most, hogy már felépültél, reménykedni kezdtem abban, hogy újra találkozhatom veled. Oh, hogy mennyire vágyom már arra, hogy újra abba a káprázatosan szép szemeidbe nézhessek. El sem tudod képzelni milyen gyötrelmes volt az élet nélküled. Meg kell hogy mondjam mit érzek, mert nem tudom tovább eltitkolni, Szeretlek! Azóta amióta először megláttalak, ott a lemezboltban, bár bevallom először hevesen tiltakoztam az érzés elől, de egyre jobban eluralkodott rajtam a szerelem, így kénytelen voltam engedni neki. Minden egyes nappal erősödött bennem a szeretet, melyet irántad érzek, és abban is majdnem biztos vagyok, hogy te is így érzel, legalábbis a baleseted előtt még biztosan így éreztél. A kép, amit a szobámban hagytál, az a kép győzött meg róla, hogy téged szeretni kell és akit én szeretni akarok, mert ráébredtem, hogy te vagy az a lány akire egész életemben vártam és csak remélni tudom hogy te is így érzel irántam. Hirtelen nem is tudom mit írhatnék még, pedig korántsem mondtam még el mindent, de annyi gondolat kavarog a fejemben, hogy azt hosszú lenne leírni. Bízom benne, hogy válaszolni fogsz a levelünkre, s ezzel zárom is soraimat,
XOXO: George. |
"még még még még még, ennyi nem elég" szval tetszetős :D minél hamarabb kövit :) |
uh hugi fordulatos imádom egy problémám van még még még ugy olvastam volna:D |
18.rész
Szeptember van. Hullnak a barna és vörös árnyalatban pompázó levelek a fákról, a hideg fuvallat felkapja őket az útról és tova repíti őket egy távoli helyre. Hűvös a reggel. Gyorsan kipattanok az ágyból, arcomat kellemesen langyos vízzel megmosom, felöltözöm, majd lemegyek reggelizni. Ray és Doris már a konyhában várnak. Amint leérek a lépcsőn frissen sült palacsinta illata csapja meg az orromat. Az asztal gazdagon megrakva finomabbnál finomabb ételekkel. Hamar ettem pár falatot, majd sietősen távoztam, mert nem akartam elkésni az első tanítási napról.
Amint teljesen felépültem beadtam pár helyre a jelentkezésemet és érkezett egy-két pozitív visszajelzés. Végül egy művészeti egyetem mellett döntöttem, ahol továbbra is foglalkozhatom a fotózással. Az első nap kissé döcögősen indult, de hamar beilleszkedtem. Az osztálytársaim mind nagyon rendesek voltak, a tanárok pedig segítőkészek. Mivel közel másfél órás volt az út az egyetemre, úgy döntöttem, hogy beköltözöm a kollégiumba. Ray beleegyezését sikeresen megkaptam, így két hét elteltével már be is költözhettem a koleszba. Bár először reménytelennek tűnt a helyzet, már-már azt hittem sosem jön össze a dolog, de végül sikerült találniuk egy szabad helyet. A szobatársam velem egy idős azaz 20 éves, egy kicsit magasabb nálam, aranybarna haja, zöldesbarna szeme volt és Andynek hívták. Aranyos és barátságos lány volt, kellemes társaságnak bizonyult. Egy idő után nagyon jó barátok lettünk, szinte a legjobbak. Mellette teljesen elfelejtettem Maryt és a többieket, csak néha jutottak eszembe, amikor a szobám magányában elméláztam a múltamon. Így teltek a napok, a hetek. A sok tanulás mellett nem sok idő jutotta a szórakozásra, de ettől eltekintve boldognak mondhattam az életem, sok új kapcsolatra tettem szert, új élményekkel gazdagodtam, egy osztálytársam révén még munkához is jutottam. Egy igen tapasztalt fotós mellett dolgozhattam, sok mindenre megtanított, nagyon ösztönzőleg hatott rám a vele végzett munka. Március első hetében elhatároztam, hogy meglátogatom Rayt és Dorist. Az utazást hétvégére terveztem, meghívtam Andyt is hogy tartson velem és ő szíves beleegyezését adta. Reggel korán indultunk és másfél óra múlva megérkeztünk a házunk elé. Mikor kiszálltam a kocsiból Ray melegen üdvözölt, majd beinvitált minket a házba. A szokásos bemutatási cécó után Andyt a szobájába kísértem, majd én is a szobámba mentem. Miután kicsomagoltam lementem a konyhába, hogy segítsek Dorisnak az ebéd elkészítésében. Később Andy is csatlakozott hozzánk. Ebéd után elmentünk sétálni, bejártuk a környéket, elsétáltunk a volt iskolám mellett, utána betértünk abba a pizzázóba, ahol Maryvel és a többiekkel mulattuk az időt, majd hazafelé vettük az utunkat. Séta közben megrohantak az emlékek és másra nem is tudtam gondolni, csak arra mennyi csodás percet töltöttem itt el a barátaimmal. Vacsorához készülődve Ray egy borítékot nyújtott át. Amikor megláttam, hogy ki a feladó egy pillanatra megállt a szívem. Nem számítottam és már nem is reméltem, hogy egyszer választ kaphatok a tucatnyi levélre, amit Marynek írtam.
|
Egyre jobb és jobb nagyon várom a kövi részed :D |
Végre a végére értem :D behoztam a lemaradásomat :D nagyon tetszik:) csak olyan szomorú...:( kövit :D |
[84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
Remélem ,hogy találkoznak és hogy összejönnek mert össze illenek az biztos:)Gyorsan újat!!(:
